1962 novemberében olyasvalami történt, ami alapjaiban rengette meg a krikett világrendjét. 1962-ig az angol krikettjátékosokat két csoportba lehetett osztani: urak és játékosok. A közösség megkülönböztetése teljesen természetes, mi több alapvető pillére volt a játéknak. Legegyszerűbben úgy tehetünk különbséget, hogy a profik (játékosok) fizetést kaptak a játékért, az amatőrök (urak) nem. Az amatőrök főleg a felső-középosztály tagjai közül kerültek ki, akik bentlakásos magániskolában sajátították el a krikett alapjait. Ők leginkább a játék öröméért játszottak. A profik táborát a melósok kasztja adta, többségük a krikettkarrierjéből élt, éppen ezért nagyon komolyan vették a játékot. A megkülönböztetés nagyjából a 18. századtól jelen volt. Az osztályharcot 1806-ban öntötték intézményes formába az évente megrendezésre kerülő Gentleman vs Players meccsel.

A krikett és általában az egyetemes sporttörténet legnagyobb múltra visszatekintő rivalizálása Eton és Harrow, két patinás magániskola között zajlik. Az Eton College-ot 1440-ben alapította VI. Henrik. A Csengetett, Mylord? óta sejtjük, hogy a fiúiskolában burjánzott a homoszexualitás, de ne lépjünk ilyen ingoványos talajra. A Harrow Schoolt 1572-ben alapította I. Erzsébet. A krikett már a 18. században is komolyan jelent volt, vannak utalások, hogy már 1800-ban megmérkőzött a két iskola, de az első hivatalos mérkőzésre csak 1805-ben került sor. A derbi immáron több, mint 200 éve a legfontosabb iskolák közötti krikettcsata, aminek elismertségét jelzi, hogy máig a Lord's Cricket Ground ad otthont az éves rangadónak.

1956-ban sok fontos esemény történt. A posztban nem lesz szó sem a budapesti, sem a poznani eseményekről, hiszen ez a blog a krikettel foglalkozik. A nyár az angoloknak 56 éve nem az olimpia lázában telt. Az ausztrál válogatott látogatott hozzájuk, hogy visszaszerezzék a hamvakat. 1950/51 fordulóján nyertek utoljára Ashes-t az ausztrálok. Az angolok közben egymás után a harmadik győzelmükre készültek, amire a 19. század óta nem volt példa. Mindkét csapatban korszakos egyéniségek játszottak, kiegyenlítettnek tűnt a párharc. Az első meccs a Trent Bridge-en döntetlen lett. A Lord's-on Richie Benaud fantasztikus játékának köszönhetően nyertek az ausztrálok. A harmadik meccset Leeds-ben rendezték és Peter May valamint Cyril Washbrook zseniálisat játszott, így kiegyenlítették a szériát az angolok. A negyedik mérkőzést Manchesterben rendezték az Old Traffordon. Ott és akkor Jim Laker megközelítette az unikornist, nem érte el, de senki nem járt azóta sem olyan közel, mint ő. Jim Laker 1956. július 31-én egy egészen egyedülálló teljesítményt nyújtott, 19 skalpot szerzett egy mérkőzésen. Tehát a lehetséges 20 wicketből csak egyet nem ő szerzett. Ezért Július 31. egy különleges nap a krikett történetében.

Adott egy 30 éves dél-afrikai fiatalember, aki a karrierjének a csúcsán kapitányként szolgálja hazája krikett válogatottját. Majd egy áprilisi napon pillanatok alatt összeomlik minden. Még nem telt el 20 év, hogy Dél-Afrika visszakapcsolódott a krikett vérkeringésébe az apartheid után. A válogatott kifejezetten sikeres, a csapatkapitányt imádja a közvélemény, hősként tisztelik. Erre minden oka megvan a dél-afrikaiaknak, hiszen a kilencvenes években a teszt csapat az érintett úriember vezetésével egyedül Ausztráliát nem tudja legyőzni többmeccses teszt szériában. 138 egynapos meccsből 99-et megnyert a vezetése alatt a válogatott. Ezzel a krikett történetének harmadik legeredményesebb csapatkapitánya. 1999 októberében a nemzeti ikon a dél-afrikai krikett legeredményesebb ütőjátékosa lett. Történetük főszereplője, Hansie Cronje, a krikett világának megbecsült személye, tehetségét és vezetői adottságait senki sem vitatja. Azonban a világ számára 2000. április 7-én összeomlik. A legfrissebb hírek sokkolják a világot, a dél-afrikaiak nem akarják elhinni, hogy a gyanúk megalapozottak. Azon az áprilisi napon a Delhi rendőrség hozza, hogy rögzítettek egy beszélgetést Hansie Cronje és Sanjay Chawla között. Ez miért ilyen sokkoló? Mert, Sanjay Chawla az dél-ázsiai fogadási csalásokra szakosodott maffia egyik tagjaként tartanak számon...

Végre! Igaz, hogy egy évet vártunk rá, de Sachin Tendulkar megcsinálta! A főszereplő 2012. március 16-án Mirpurban Bangladesnek ütött százasa azt jelenti, hogy Sachin Tendulkar elérte a 100. nemzetközi százasát. Egyedülálló, fantasztikus, zseniális! Tendulkar ismét sporttörténelmet írt. A nemzeti ünnepnek köszönhetően volt szerencsém élőben nézni a meccset (ezért elhalasztottam a Kincs, ami nincs 5000. ismétlésének a megtekintését a Film+-on), igaz majdnem benyaltam egy vírust az első streamen, de a vírusirtó a helyén volt. A krikettesek már csak babonás fajzatok, ha a játékról van szó. Például a csapat összes játékosa két lábon áll, amikor a csapat 111 vagy 222 futásnál jár, az ütők először a bal lábukra csatolják fel a lábvédőt, mindenkinek megvan a helye az öltözőben, a krikettcucchoz senki más nem nyúlhat, stb. stb. A krikettesek még a babonáknál is sokkal jobban kultiválják a 100-as számot. Mindenhol azt keresik, mert a 100 a krikett aranymetszése. Nemcsak azért, mert a 100 egy kerek szám, sokkal inkább, mert százast ütni nagyon keserves, sok munka, kitartás, és tehetség kell hozzá. Százast senki sem üt véletlenül, vagy csak mert szerencséje volt. Sachin Tendulkarnak ez századjára sikerült, ezzel tett róla, hogy a BL negyeddöntők sorsolása csak a második legfontosabb sporthoz köthető esemény legyen a mai napon.

A teszt krikett a 135. születésnapját ünnepli. 1877. március 15 és 19 között zajlott a krikett történetének első ilyen meccse a Melbourne Cricket Groundon, Ausztráliában. A mérkőzést az ausztrálok nyerték 45 futással, Charles Bannerman és Tom Kendall klasszisának köszönhetően. Az esemény 100. születésnapját 1977. március 12 és 17 között egy Ausztrália-Anglia teszt meccsel ünnepelték Melbourne-ben. Ez volt a krikett történetének 800. teszt mérkőzése és a két rivális 225. összecsapása. A mérkőzést hivatalosan nem sorolják az Ashes meccsek közé, de ennek ellenére Donald Bradman a krikett történetének legjobb meccsei között tartotta számon...

Európa ege felett 1939 nyarán egyre csak gyűltek a viharfelhők, a politikai helyzet egyre inkább romlott, és csak a legoptimistábbak hitték, hogy a háború elkerülhető. Mire a krikettszezon elkezdődött, a brit kormány már készülődött a legrosszabbra. A háború réme azonban nem riasztotta el a krikett rajongóit, a bajnokság zavartalanul folyt. A hagyományos Oxford és Cambridge rangadót több mint 16000 néző látta a Lord's-on júliusban. A játékot szerető közvéleményt az angol első osztályú bajnokságban kísérleti jelleggel bevezetett 8 dobásból álló játszmák foglalkoztatták. A West Indies a háború réme ellenére Angliába látogatott, és 3 tesztmérkőzést játszott a hazaiak válogatottjával. Amikor éppen nem a nagyok ellen léptek pályára a karibiak, akkor az angol bajnokság csapataival mérték össze az erejüket. Az első teszt  mérkőzésre június végén került sor a Lord's-on, a fekete Bradmannek is becézett George Headley mindkét játékrészben százast ütött, ennek ellenére az angolok nyertek 8 wickettel. A második meccsre Manchesterben rendezték, habár Headley-nek nem ment annyira, de a meccs döntetlennel ért véget. A harmadik, Ovalon lejátszott mérkőzés szintén döntetlen lett. Annak ellenére, hogy a háborús felkészülés már lázasan zajlott, a harmadik tesztet augusztus végén rendezték, egész pontosan 22-én ért véget. Ez volt az utolsó nemzetközi krikett esemény a világháború előtt, a játék életében 7 év szünet következett be. Az angol-karibi párharc az előbb említett George Headley teljesítményéről maradt nevezetes, a fekete sztár 1745 futást szerzett angol földön 72-es átlagon. (Ebbe beletartoznak a kisebb csapatok ellen elért eredmények is.)

Manny Martindale és Derek Saely (West Indies) hagyja el a pályát a háború előtti utolsó meccset követően

kép: Getty Images/Cricinfo-galéria

Az angol válogatottnak azonban volt egy lekötött túrája Indiában 1939/40 telén, amit csak az utolsó pillanatban mondtak le...

Mi volt az a World Series Cricket? Ha rövid, frappáns választ szeretnék adni, akkor azt írnám, hogy az első alkalom, amikor a krikett együtt hált a szórakoztatóiparral és a nagytőkével. Szűk 30 évvel az IPL első szezonja előtt lezajlott a krikett háza táján az első nagy reform. Habár csak 2 szezont élt meg a World Series Cricket mégis alapjaiban változtatta meg a játékot. Olyannyira, hogy  a hatásokat a mai napig érezzük, bár sokan már-már elfelejtik, hogy mennyit köszönhetnek a WSC-nek. Az  ötlet egy krikettmániás ausztrál TV mágnás, Kerry Packer, agyából pattant ki. Packer összerúgta a port az ausztrál krikettszövetséggel a közvetítési jogokon 1976-ban és megalapította a saját krikettligáját, ahova leigazolta a kor legjobb játékosait. Az angol, az ausztrál, a pakisztáni, a dél-afrikai és a karibi válogatott éljátékosai (összesen 66-an) mentek el Packer ligájába játszani, hogy szórakoztassák a nézőket és végre normális pénzt keressenek a krikettel. Packer eleinte közellenség volt a krikett vezetői körében, de összességében ő és a játék maga jött ki győztesen a World Series Cricket körüli felhajtásból. A játék marketingje sokat javult, a Channel Nine forradalmasította a krikettközvetítéseket. Kerry Packer és a WSC nélkül a krikett nem lehetne az, amit manapság látunk. A továbbiakban a WSC története kicsit részletesebben, de még így is csak nagyvonalakban.

1991. november 10-e a krikett történetének egyik legfontosabb napja, a dél-afrikai krikett rajongóinak pedig igazán szívbemarkoló, hiszen csapatuk 21 év száműzetés után térhetett vissza újra a nemzetközi krikett forgatagába. Akik kicsit is járatosak a sport történetében gondolom sejtik, hogy a hosszú távollét oka az apartheid következtében bevezetett bojkott volt. Az apartheid alatt is volt krikett Dél-Afrikában, sőt még nem hivatalos nemzetközi meccseket is játszottak, de mégis kívülállónak számítottak 21 éven keresztül, pedig közvetlenül Ausztrália és Anglia után kapták meg a teszt státuszt még 1889-ben. A krikettnek nagy hagyományai voltak és vannak az országban még akkor is, ha a fekete játékosok nem szerepelhettek együtt a fehérekkel. A 21 év gyakorlatilag tönkretette 2 generáció karrierjét, hiába voltak nagyszerű játékosaik, nem próbálhatták ki magukat a legjobbak között (legalábbis elméletben, de erről majd később). Mindez véget ért 1991. november 10-én a kalkuttai Eden Gardens-ben, hiába veszítette el a mérkőzést Dél-Afrika, a történet felemelő volt. Clive Rise így nyilatkozott a visszatérés után: "Most már tudom, hogy mit érzett Neil Armstrong, amikor a Holdra lépett." Érdemes továbbolvasni, mert a posztban felidézem, hogy mi és hogyan történt.

Sachin Tendulkar újabb mérföldkőhöz érkezett. A West Indies elleni teszt második indiai játékrészében ő lett az első ütőjátékos, aki karrierje során több futást tudott szerezni 15000-nél.

Hiába a cím, ebben a posztban nem lesz szó sem a Pokolgépről, sem Kalapács Józsiról, sőt még az AC/DC-ről sem (már, amennyire ők metálnak tekinthetőek, de legalább Ausztráliából indultak el). Sokkal inkább szó lesz Dennis Lillee-ről és az ő ütőjéről. Lillee egy minden hájjal megkent ausztrál gyors dobó volt mintegy másfél évtizeden keresztül. Igazi vezére volt az ausztrál támadásoknak, hiszen dobásai nagyon gyorsak voltak. Lillee sosem adta fel, többszöri sérülések után sem. Mindig számíthatott rá a csapat, akárhány játszmát dobott, mindig belefért neki még egy. Gyakran lehetetlen helyzetben hoztak áttörést a dobásai. A szurkolók imádták. Lillee azonban nemcsak ezzel lopta be magát a krikettrajongók szívébe. Lillee igazi egyinésig volt a pályán, mindig történt körülötte valami, valami amire felfigyel az ember. Azt elfelejtettem említeni, hogy a hetvenes években járunk, a krikett többé már nem az úriemberek játéka. Ian Chappell vezetésével új stílus vert gyökeret. A pályán gladiátorok vitézkedtek, a taktika a gyorsdobásokra és az ellenfél megfélemlítésére épült. A játékosok káromkodtak, farmerben jártak, vedeltek és folyamatosan osztották egymást. Mindezek mellé mellékesen bizarr arcszőrzetet növesztettek. Ebben a gárdában Lillee volt az egyik legkeményebb utcai harcos. 1982-ben majdnem összeverekedett a pályán Javed Mianad, pakisztáni kapitánnyal, 1981-ben 10 fontból nyert 5000-et a Headingley-i teszten, 1977-ben lement játszani a krikett világligába, kiszállva ezzel az krikettszövetség által szervezett meccsekből. Az ellentmondásos tettei közül az egyik legismertebb 1979-ben történt. Két héttel voltunk karácsony előtt, Anglia Perth-ben játszotta a három mérkőzésből álló széria első meccsét...

A teszt krikett több, mint 130 éves története során számtalan fontos esemény történt, egy könyvsorozatba is nehezen lehetne belesűríteni, de azért a 2000. teszt alkalmából megpróbáltam egy posztban felvázolni a legfontosabb eseményeket.

1981 nyarán több fontos esemény történt Angliában, példának rögtön ott van az előző királyi esküvő, kevésbé kellemes emlék a Thatcher gazdasági tervei elleni véres tüntetések. A BBC 1981-ben tűzte először műsorra a magyar csatornákról méltánytalanul mellőzött Only Fools and Horses című vígjátéksorozatot, hogy maradjunk a kúltúránál: a West Enden bemutatták a Macskákat. A krikett világa azonban az 51. Ashes szériára figyelt. A hat meccs közül a Leeds-ben játszott  vastagbetűkkel íródott a krikett történelemkönyvébe. A Headingley stadion 1899 óta sok nagy csatát látott. Donald Bradman 1930-ban 334-et ütött, amiből 309-et egy nap alatt. Az ausztrál válogatott 1948-ban 404 futást szerzett 3 kiesővel a teszt utolsó napján, amiből Arthur Morris 182-t vállalt, Bradman pedig 173-at kiesés nélkül. (Ők volak a "Legyőzhetetlenek") 1977-ben Geoff Boycott a Headingley-ben ütötte századik első osztályú százasát. 1991-ben Graham Gooch második játékrészben kiesés nélkül elért 154 futása győzelmet ért a West Indies ellen. Az 1999-es világbajnokságon Leeds-ben omlott össze a végső esélyesnek is tartott Dél-Afrika Ausztrália ellen (Méghozzá úgy, hogy Herschelle Gibbs már úgy érezte, hogy megvan ez elkapás, örömében feldobta a labádt a levegőbe, az a földre hullott, a játékvezető pedig "not out"-ot jelzett. Steve Waugh maradhatott és 120-at ütött kiesés nélkül. Ezzel Dél-Afrika búcsúzott.) De az összes itt lejátszott teszt meccs közül a legemlékezetesebb az 1981. július 16 és 21 között zajlott Ausztrália elleni csata. Ian Botham vezérletével az angol válogatott korábban sosem látott mélységből kapaszkodott vissza és nyerte meg a meccset. A meccs közepén annyira esélytelennek tűnt Anglia, hogy a hazai győzelmet ötszáz az egyhez adták a fogadóirodák, aztán jött Ian Botham és Bob Willis....

A West Indies 1979/80 furdulóján elutazott a világ végére, hogy megmérkőzzön Új-Zélanddal. A történet főszereplői adták a karibi krikett aranycsapatának gerincét. A hetvenes és nyolcvanas években ők uralkodtak a krikettvilág trónján, kétszres világbajnokok  voltak (1975, 1979), és mindenkit legyőztek, aki egy kicsit számított. A West Indies csapata úgy érkezett meg Új-Zélandra, hogy mind Ausztráliát, mind Angliát lenyomták 2-0-ra az őszi teszt szériákon. Anglia összecsomagolása után a sors valahogy összesküdött ellenük, toronymagas esélyesként érkeztek meg Új-Zélandra, de a történet a gép leszállta után bizarr fordulatot vett. A karibi válogatott eleve nem a legerősebb kerettel vágott neki a 3 meccsesre tervezett tornának, mert a korszakos zseni, Viv Richards még az ausztrálok elleni széria után kidőlt a sorból. King Viv nélkül jelentősen gyengült a csapat ütőereje, de esélyeiket ez nem rombolta, hiszen a legveszélyesebb gyors dobókkal támadhatták az ellenfelet. A stratégiájukhoz elég volt egy csavart dobó (Derrick Parry), a Michael Holding-Colin Croft-Joel Garner hármas a világ leggyorsabb triójának számított. Az említett urakkal a soraikban a karibi válogatott igazi erőkrikettet játszott. Új-zélandi oldalról Richard Hadleet érdemes kiemelni, ő a valaha élt legjobb kiwi játékos, a krikett történetében az első, aki 400 teszt skalpnál többet szerzett. A West Indies játékosainak meglehetősen kellemetlen fogadtatásban volt részük. Saját maguk cipelték a felszerelést, kritikán aluli hotelben szállásolták el őket, és meglehetősen angolos menüben volt részük mindvégig (bab és kolbász). A problémák ellenére a karibi válogatott alázásra készült...

A plüssállat- és virágárusok kedvenc ünnepe szomorú emlékeket idéz a dél-afrikai krikettet kedvelők körében. Az időben egészen 1896-ig repülünk vissza. A századfordulón Anglia télvíz idején, ha éppen nem Ausztráliában túrázott, szívesen kötött le meccseket Dél-Afrikában. Nehéz ebben kivetnivalót találni, hiszen a dél-afrikai nyár mégiscsak elviselhetőbb, mint az esős angol tél. Nem volt ez másképp 1896-ban sem. Az angol csapattal nem tartott a krikett első sztárja, a rőt szakállú WG Grace, ő már a karrierje végén járt, és csak Ausztrália ellen lépett pályára a válogatottban. A túra 3 mérkőzésből állt, és az elsőt 1896. február 13-14-15-re tervezték be a sportvezetők. Port Elizabeth-ben debütált a csapatban CB Fry. A krikett egyik legszínesebb egyéniségérő itt már írtam egy bekezdést. Az angol csapat kapitánya az ír Tim O'Brian volt, ez már önmagában ambivalensen hangzik. A dél-afrikai csapatot Barberton Halliwell vezette, aki első volt a nagy dél-afrikai kapusok sorában.

Hajtás után kiderül, hogyan mutatta meg George Lohmann, hogy Valentin-napon nincs barátság.

1981. február 1-én a Merlbourne Cricket Groundon történt események jobban felkavarták a krikettvilágot, mint Gera törökországi kiállítása a magyar közvéleményt az ominózus EB selejtező után, pedig a tét csak a töredéke volt. Ausztrália Új-Zélanddal csapott össze a Benson&Hedges ODI World Series Kupa döntőjében. Az ODI World Series azóta már feledésbe merült, kivéve a melbourne-i meccset. Az ausztrál kapitány cselekedete hiába volt szabályos, szembement a krikett morális elveivel. Mi történt pontosan? Greg Chappell arra kérte az öccsét, Trevor Chappellt, hogy 6 pontos vezetésnél gurítsa oda a meccs utolsó labdáját az ütőjátékosnak. Hogy mik voltak az előzmények és mik lettek a következmények? Hajtás után mindenre fény derül.

Minden csapatsportnak megvannak a legendás párharcai mind klub, mind válogatott szinten. Ami futballban Argentína-Brazília, ami hokiban Kanada-Oroszország, ami vízilabdában Magyarország-Szerbia, nos az krikettben Anglia-Ausztrália. Természetesen mint minden valamire való rangadónak, így ennek is van neve: The Ashes. Miért neveztek el égéstermékről egy rangadót? Válasz alább.